Újság!
Betöltés...

Modern vidéki (cottage) kastélykert


Ezt az 1728- ban épült Northampton- i házat nagy viktoriánus ablakok és meleg téglaburkolat jellemzi, ami a jelenlegi tulajdonosait meggyőzte a megvásárlásáról. Bár abban az időben a kertet inkább csak kopott gyep és elszórtan felbukkanó harangvirág jellemezte, ez mára teljesen megváltozott, ami már rögtön az első képen jól látható. Egy igen kontrasztos megoldással éltek, amikor egymás mellett vonultatták fel a tökéletes angol gyepet és a vadon élő fűféléket.


Mivel kedvenc növényük a levendula ezért a bővített terasz köré nagy mennyiségben levendulákat ültettek, amelyeket virágzásuk után rögtön gömb alakúra nyírnak vissza évről évre.


A magas fűben szenzációsan mutat ez az uszadék fából készült tájművészeti alkotás, ami valljuk meg, igen érdekesen, sőt természetellenesen mutatna a szépen nyírt gyep kellős közepén. Itt viszont, mintha élnének.




Íme, egy tökéletesen hagyományos angol virágágyás, bárányokkal a háttérben: írisz, pipacs, korbácsliliom (eremurus), gyűszűvirág (digitalis), macskamenta (nepeta), harangvirág (campanula). Ez aztán az abszolút romantika.


Ilyen az, amikor az alacsony kőfalon megtelepedik egy nemes növény, a varjúháj (sedum).


Ebben az ágyásban, mint egy festékpalettán úgy keverednek a szürke és a kék szín árnyalatai.


És végül a hab a tortán ez a cédrus, aminek lenyűgöző formája szinte még a mögötte elterülő tájról is elvonja a figyelmet.

forrás

A szerző: Borbás Ágnes

A Dekor&Mentha blog elindítója, a Dekor&Mentha Shop megalkotója is vagyok. Írásaim mindenkinek szólnak, akinek fontos a szépség, aki szerint a szép része a kert, akár virágoskert, akár ehető kert.

Zöldségmagok, fűszermagok, virágmagok, virághagymák, kerti eszközök, kerti kiegészítők egyaránt megtalálhatók a Dekor&Mentha Shop kínálatában. Napi és ünnepi ötletekkel, meglepetésekkel, saját kertek versenyeivel szeretnék kedvében járni látogatóimnak, kertépítő társaimnak.

0 megjegyzés :