Újság!
Betöltés...

"Minden kert olyan, mint a művelője..." - olvasói kert

Hónapokkal ezelőtt, amikor Edit kertjéről láttam néhány képet, elkezdett bennem érlelődni a gondolat és nem hagyott nyugodni, hogy ez bizony van annyira egyedi és különleges kert, ami sokakra inspirálólag hathat. Majd amikor figyelmesen átolvastam a honlapját, rögtön tudtam, hogy megszállott kertésszel állok szemben, és ettől még inkább megtetszett.


1. Honnan jött a kert és a természet szeretete?

Valamikor, még középiskolásként azon gondolkodtam, kertészmérnök leszek, és talán az akkori Kertészeti Egyetemen kellene továbbtanulnom. Mégis a tanárképző főiskola biológia –rajz szakos tanári diplomáját vettem a kezembe. A növényeket ekkor szerettem meg, egészen egyszerű ok miatt: nem szállnak el, futnak, libbenek tova, ha az ember megfigyelni szeretné őket. Nagyszüleim parasztemberek voltak, mindig földközelben. Talán ez a genetikai kód köszön most vissza bennem. Viccesen azt szoktam mondani,”szólított a vadon szava”(Jack London után szabadon) és sok-sok évvel később vettünk egy kiskertet. Ennek most 10 éve.
Először azt gondoltam, az enyém az „Örökkétermő fa” és a micsurini-kert. Sajnos gyorsan kiderült, hogy elfoglaltságaink miatt nem tudjuk akkor leszedni a babot, amikor kellene és a káros rovarok is mindig előbb érték el a fákat, mint mi. Egyre biztosabb voltam abban, mezőgazdasági tevékenységem sürgősen abba kell hagyni, mert egyre többe került a semmi előteremtése, művelése. Ekkor gondoltam egy díszkert kialakítására, és mert a férjem képzőművész, így a kert az ő nyári szabadtéri műterme is lett.
A tér szerves részének gondoljuk az emberkéz alkotta elemek elhelyezését, mely a sajátos művészi nyelvezetével ismétli a környezet mintázatát. Kiemeli és ellenpontozza a növényvilág szín és formavilágának sokszínűségét.

2. Egy ágyás gondos tervezés vagy inkább kísérletezés eredménye?

Úgy gondolom, minden kert olyan, mint amilyen a művelője. Az ágyásformákat előre terveztem, fontos volt, hogy sok ívesen kanyarodó forma és lágy vonalú ágyás alakuljon ki. Bármerre is sétálunk, kisebb, intim tereket találjunk, mindig legyen valami érdekesség, növény, színösszeállítás, forma, vagy szobor. Férjem plasztikái szerves része a kertemnek.
Az eredetileg örökölt fák közül, ameddig lehet, mindegyiket megtartjuk, ehhez is alkalmazkodom a tervezéskor. Persze sok növény önként jelenik meg a kertben, a környékből, kellemes körülményeket találva itt,-pl. most nőtt ki egy virágos kőris-őt sem bántottuk. Sok könyvet, internetes oldalt is megnézek, ötleteket merítek, beépítem a kertbe, de magam is szívesen próbálkozom. Persze ennek sok növény áldozatul esik, mert nem mindig bírják a kiképzést.

3. Melyikőtök foglalkozik a kerttel? Ki a tervező? Ki a kivitelező?

A kertet egyedül gondozom, ásom, kapálom, ültetem, locsolom, tervezem és kivitelezem. 900 m2 –nyi agyaggal küzdök. Valamikor a Tisza ártere volt ez a terület, és néha úgy tűnik, ez Magyarország legmélyebb pontja is. Nyáron kérges, reped, esőben síkos, csúszik, mint a szalonna.

4. Milyen kert stílus a kedvenced és ez hol tükröződik vissza a kertedben?

Eredetileg az angol kertek dús, növényekkel teleültetett térrendezése tetszett, ez nálam inkább az ágyások, a növénycsoportok, az összeültetésekben tükröződik vissza. A sziklakertem volt az első, ahol a szokványostól eltérő módon, sík területen próbáltam a téri felületek mozgatásával, a szint emelésével, süllyesztésével, a növények formáinak figyelembe vételével eredeti formát kialakítani.
A szabályos elrendezés és a növények egzakt, néha szabályozhatatlan formája közötti kapcsolat izgat. A második kertrészben, -mely a kút köré szerveződött és kisplasztikákkal is kiegészített, ezt próbáltam ki. A növények alapformája, a levél formai jellege, mintázata mind fontos az összhang kialakításakor.
A kertem inkább egy nagy pathwork takaróhoz hasonlít, ahol sokféle ötlet összeépítésével próbálkozom. A kerti térrészek nem mindig kapcsolódnak össsze szervesen.

5. Említetted, hogy sok kis intim teret / pihenősarkot próbálsz kialakítani. Szoktad is ezeket használni, vagy a folyton ténykedő hobbikertészek körébe tartozol?

A pergola és környéke a pihenőhely. Ritkán jut időm leülni, de néha a harkály kopácsolását, a sün szuszogását meghallgatom.

6. Milyen terveid vannak a jövő kerti szezonra?

Felfedeztem a sás, nád és fűféléket. Szeretném minél több helyre telepíteni őket, mert remek térkitöltők, igénytelenek, és a lengedező kalászok, a finom ívű vékony levelek nagyon tetszenek.

Edit! Köszönöm, hogy bemutattad nekünk a kertedet.
Most pedig mindenkinek jó kép és kert nézegetést!

















Ha megtetszett Edit kertje, akkor a KISKERTEM honlapra kattintva még több információt és képet találsz.
A képek Edit tulajdonában állnak, felhasználni csak az engedélyével lehet.

Ha úgy gondolod, hogy ismersz olyan hangulatosan szép (akár magán-, akár köz-) kerteket, amelyekről itt is szívesen olvasnánk, akkor kérlek jelezd felém a blog e- mail címén (dekoresmentha kukac gmail pont com).

A szerző: Borbás Ágnes

A Dekor&Mentha blog elindítója, a Dekor&Mentha Shop megalkotója is vagyok. Írásaim mindenkinek szólnak, akinek fontos a szépség, aki szerint a szép része a kert, akár virágoskert, akár ehető kert.

Zöldségmagok, fűszermagok, virágmagok, virághagymák, kerti eszközök, kerti kiegészítők egyaránt megtalálhatók a Dekor&Mentha Shop kínálatában. Napi és ünnepi ötletekkel, meglepetésekkel, saját kertek versenyeivel szeretnék kedvében járni látogatóimnak, kertépítő társaimnak.

0 megjegyzés :